2013. szeptember 28., szombat

Magyar minimal extravagancia

Sandor Lakatos évek óta a hazai divatélet alappillére, annak ellenére, hogy kollekcióival mindig határokat feszeget, és pengeélen táncol.

Elegáns, extravagáns, minimál és sötét - ezekkel a szavakkal jellemezte az év elején az olasz Vogue a brand tavalyi kollekcióját, mely kollekcióról egy korábbi Fashionafave-es interjúmban bővebben itt olvashattok. A már emlegetett négy szócska az új, 2013-as őszi kollekcióra is egyaránt érvényes, hiszen a magyar márkák között a SL az egyik legegyedibb brand, amit a különleges szabászati eljárások és a különc anyaghasználatnak tudhatunk be. S ekkor jön a képbe a kollekció színvilága, hiszen az új darabok színe a minimal jegyében a fekete-fehér kombóra szűkült, amit a változatos helyeken feltűnő csíkok és négyzetek tesznek még ellenállhatatlanabbá. Az új kollekció legmegosztóbb darabja a kiltre hajazó fekete rakott szoknya, amivel pár szezonnal ezelőtt már a Givenchy is próbálkozott, ellenben nekik (sem) sikerült trendet teremteni, még úgy sem, hogy meglehetően sok férfi hord szoknyát a tőlünk nyugatabbra, a nagy divatvárosokban, talán majd most... Lehet épp ezért is oly népszerűek a magyar dizájner ruhái külföldön is, ennek fényében a tőkeinjekciónak köszönhetően hamarosan online is elérhetőek lesznek a Sandor Lakatos Menswear 2013-as őszi darabjai. Szerintem itthon az egyik legnagyobb elismerés, a biztos vásárlói kör mellett az, hogy Sandor Lakatos legújabb kollekcióját a márka mögé beálló szakmai befektető biztosítja, valamint így elindulhat a SL ruhák sorozatgyártása is, ami olyan volumenre emeli a gyártás és az értékesítés folyamatát, ami lehetővé teszi az izgalmas márkaaktivitás megvalósulását. A SL egyedi stílusjegyeinek köszönhetően biztos sikerre számíthat a külföldi piacon, így ezúton is szeretnék sok sikert kívánni a továbbiakhoz!


Íme az új kollekció számomra legkedvesebb darabjai, míg a teljes őszi kollekció itt látható: 


-távolról sincs vége, katt tovább-



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése