2013. december 30., hétfő

Szilveszter, férfi szemmel

Alighogy túléltük a karácsonyt, máris itt a szilveszteri bulik ideje, ahova újra ki kell tenni magunkért, hogy a legjobb formánkat hozzuk, nemde?

A hatalmas karácsonyi ebédekkel és vacsorákkal mindenkire felszaladt pár plusz kiló - akire nem, az hazudik -, így amint tehetitek látogassatok el a kedvenc konditermetekbe, hiszen máris jobb lesz a közérzetetek, annak fényében, hogy jót cselekedtetek egészségetekért. A leheletnyi fitnesz után nem árt így az év utolsó napjaiban tisztázni, hogy merre szilvesztereztek, persze csak hogy tudjatok felkészülni az év utolsó bulijára. Amennyiben már kész tervetek van, büszkék lehettek magatokra, hiszen arról (is) híresek vagyunk, mi férfiak, hogy sosem tudunk az idővel számolni... Bár magamból kiindulva, sosem szenteltem nagy figyelmet és előkészületet a szilveszteri bulikra, hiszen nem szükséges egy új év ahhoz, hogy hatalmasat bulizzon az ember, sőt szinte már kényszer, hogy az év ezen napján ünnepelni kell. Mára mégis több outfit ötlettel készültem nektek, hogy könnyebb legyen kiválasztanotok a megfelelő party szettet.




A szilveszteri bálok hangulata feledhetetlen, ellenben vagy szereted vagy egyszerűen ki nem állhatod a bálokat ilyenkor. Manapság egyre több fiatal búcsúztassa az óévet elegáns partikon, ahova természetesen illik kiöltözni. Hiába vagy fiatal és menő, egy bálba akkor sem illik farmerben menni - ezen felesleges is vitatkozni. Annyi rafinériát vihetsz azonban az öltözékedbe, hogy szetted variálod az idei ősz trendszíneivel, például az emerald zölddel. Amennyiben a klasszikus fekete-fehérre szavazol, itt találsz pár apró trükköt, amivel stílusossá varázsolhatod megjelenésed.



A második kategóriát azokra a férfiakra szánom, akik terveik szerint valamely köztéren szilvesztereznek majd. Szerencsére idén nem fogunk megfagyni, hiszen újra enyhébb időjárás várható, ennek ellenére is rétegesen kell felöltözni - ahogy azt a nagymamáink tanították. Tapasztalataim szerint, sosem tudni, hogy hol, illetve kinél végződik a buli, így vegyetek egy pólót vagy inget, majd egy vastagabb kötött pulcsit és egy jó meleg kabátot. Talán az elmúlt hetekben elég kevés szó esett az idei kabát trendekről, ezért elöljáróban annyit, hogy a tavalyi parkátok idén is divatos, ahogy egy béléses szövet kabáttal sem tudtok mellényúlni. Apropó, még mielőtt elfelejteném, ha az utcákon buliztok majd, mindenképp egy béléses, meleg bakancsot válasszatok, hiszen könnyen megfázhattok - ki szeretné betegen indítani az új évet, nemde?



Oooh, azok a felejthetetlen házibulik... Kinek ne kötődnének maradandó élményei egy-egy házibulihoz, s milyen jó e kettőt, avagy a házibulit és a szilvesztert összekötni. Szerintem bőven elég csak arra figyelnetek, hogy ne öltözzetek mindenkit túl, és válasszatok valami kényelmes nadrágot vagy farmert. Ha igenis követet a divatot, semmi szükség az ijedelemre, csak add önmagad, hiszen biztos sikered lesz, ugyanakkor inspirálódni kedvenc street style bloggereitektől lehet.



Ugyan én már kinőttem a diszkós szilveszterekből, de halvány emlékeim még vannak ezekről a bulikról is, így csak annyit tudok ajánlani, hogy legyetek önmagatok. Sokan túlzásokba esnek a kiegészítőkkel, ami felesleges, ugyanis amiben elmennétek a hétvégén buliba, azt a szettet dobjátok fel egy(!) hangsúlyosabb darabbal, netán cseréljétek le a kardigánotokat egy sokkal élénkebb színűre - bűn túlzásokba esni.



Végezetül, ha már az összeállításotok rendben van, az év utolsó napjára is még tartogathattok meglepetéseket, és meglátogathatjátok borbélyotokat, hogy a hajatok is divatosan várja az új évet, íme néhány inspiráló fotó.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése